A jövő szele
Váratlanul önt el a hő,
megérzem, hogy mi a jövő,
főként ha szele lángokba tol,
és melege hosszan lelkembe forr.
Kitárom karjaim, vár rám egy nyár,
elrepülök felé, mint egy madár,
tárott szárnyaim vonzzák a fényt,
hogy magamhoz öleljem e nagyszerű lényt.
Csókod aromája szívemnek a méze,
aranyunkba szövött ötvözetnek réze.
Örökre összeköt, jó szoros pókfonál,
nem választ szét senki, csak majdan a halál.
Szeretem veled a lebegést,
árkán túlcsorduló vízesést
szabadít a nyílt óceán felé a vágyunk,
s ha mindig így akarjuk, teljesülhet álmunk.
