Végzetig

Végzetig

Boldogsággal átitatottan repít

a jövőbe a mámor,

Kiváltképp, hogy tudom,

nem leszek tőled távol.

Csókunkban rezeg mindazon érzelem

– kéj, vágy, szerelem,

Mely létem összes pillanatában

neked dobbantja a szívem.

A gyertya lángja csupán

perccseppekre táncol,

Lelkem érted égig csapó

máglyaként lángol...

Neked köszönök mindent.

Benned van, miért éltem.

A szívedbe nézve pedig látom:

viszonzod végzetem.

Irántad én

Irántad én

Szívem ritmusa bizonyítja, szívem,

Csak érted élek, égek!

Helyettem a tenger lágy hullámaival írja

A homokba a neved.

Nem szükséges mondanom,

Pontosan érzed, mit érzek:

Elsuttoghatom, vagy kikiálthatom,

A lényeg egy: szeretlek téged…

Életfogytig

Életfogytig

Az élet oltára vár bennünket, oda,

Hol örökké együtt leszünk, s kissé

Meghatottan ugyan, de boldogan

Nevetünk. Egymást ölelve megyünk

A jövőbe, végeérhetetlen szerelmünk

Felhőin táncolva, a gondokat elveszítve

A múltba bele nem tekintünk, gyöngéd

Pillantásunkkal szívünket ötvözzük.

Boldog frigy

Boldog frigy

Neked köszönhetem a végzetem,

Te adtad mindezt: magadat nekem.

Csodáinkat közösen éljük át,

Kézen fogva karoljuk át az életfát.

Örök

Örök

Örömeink együtt izzanak a képzeletben,

Külön, más, de mégis egyazon reménységben.

Szorosan fonódunk össze a gyönyörűségben,

Többé nem hagyjuk el egymást a jövendőben.

Mit érzek

Mit érzek

Lágy szellőként cirógat végig egy dallam,

Szerelmem tényét próbálom tudatni veled e dalban.

E dalban, mely akár sírunkig is elkísér,

Súgom a neved, s kérlek, szépen kérlek, légy enyém!

Megbocsátás

Megbocsátás

Láttam fényt, értem dért.

Kellem kért, szavam vért.

Lényed sért, máshoz ért.

Lelkem fájt, gondba zárt.

Szomor bánt, karod várt.

Buzgó vágy feléd ránt.

Akár tört, akár tért,

Szívem sírt reményért.

Bízz

Bízz

Hiába ébred szörny a lelkedben,

Hűségem irántad örökké töretlen.

Nézz rám, és lásd: csak érted epedem!

Nincs másnak hely többé a szívemben.

Jövő

Jövő

Minden percben Veled – lehet bármi is ennél szebb?

Egyetlen pillanatom sem töltöm többé Nélküled.

Gondviharaink elvonultak,

Immár csak a miénk a holnap.

Ölelkezve a boldogsággal még egy célunk van:

Nem törődni sem bajokkal, sem bánattal,

Haladni az együtt felé, örök vigaszunkkal: egymással.

Tél volt

Tél volt

Tél zubogott, odakinn

Hó csillogott.

Karcsú nyárfák törzsein

Jég ragyogott.

Ezernyi tündér varázsolt

Fényjátékot,

Pehelynyi szirmok rajzoltak

Fagyvilágot.

Csöngött a csönd, cseppekben

Víz csillámlott.

Csodává változott a csók

Majd szívvé facsarodott.

Gyöngyöző trillákat csicseregve,

Dermedt kis csigákban kergetőzve

A csíz sem csak csodálkozott,

Mikor ébredt,

Reccsent ágon csupán

Tavaszról álmodozott.