Végzetig
Boldogsággal átitatottan repít
a jövőbe a mámor,
Kiváltképp, hogy tudom,
nem leszek tőled távol.
Csókunkban rezeg mindazon érzelem
– kéj, vágy, szerelem,
Mely létem összes pillanatában
neked dobbantja a szívem.
A gyertya lángja csupán
perccseppekre táncol,
Lelkem érted égig csapó
máglyaként lángol...
Neked köszönök mindent.
Benned van, miért éltem.
A szívedbe nézve pedig látom:
viszonzod végzetem.
