Együtt tovább

Együtt tovább

Elmondtam. Mázsától szabadult meg a szívem.

Megértetted a szavam. Megkönnyebbült a lelkem.

Terheink immár nem vetnek a jövőnkre árnyékot,

Közösen, kéz a kézben várhatjuk a boldogságot.

Múlt és jövő

Múlt és jövő

Fájdalmam legyűr, szinte érzem,

könnyek közt porladok.

Visszakapni téged, csupán csak elbúcsúzni –

ez minden, mit akarok.

De véged. Nem vagy többé.

Ez életed zátonya.

Szeretnélek, ám ennyi volt.

Nem látlak még egyszer soha.

Feladnom, követnem téged nem szabad.

Dolgom van.

Fel kell nevelnem méhem lakóját.

Boldogan.

Őneki pedig elmondani.

Lelkünk bánatát ezáltal feloldani.

Hátraarcot vágni a halálnak,

egymást tekinteni hozománynak.

Igen. Vele enyhébbé múlhat a múlt.

Hiába, szívem így is összeszorult.

Izzik. Fáj. Sajog. Kínoz és meggyötör.

Te akartad. Te tervezted –

az ő karjában legyek boldog nélküled.

Tehát hagyom. Hagyom, hisz én is áhítom ő

jelentse ezentúl azt: gyönyör.

Veled

Veled

Fájdalmad engem is leterít, érzem.

Veled sír miatta a szívem.

Szeretném megkönnyíteni a kínodat,

Megidézni beléd a nyugalmat.

Valami elmúlt, lezárult, vége.

Ennek így volt itt az ideje.

Túl hamar jött, és nem tiszta

Okok miatt; én is vétkeztem.

Ám újra segíteni akar az irántad

Érzett töretlen szerelmem.

A bánat. Az az átok gyűrt

Maga alá, de olyannyira,

Hogy szívem kék ege

Elsötétült fellegekkel lett borítva.

Megszakadt. A kín kókadttá tépte.

Istenem… Hogy tehette?

Kitartásom utolsó cseppje

Loccsan bennem halkan, lélegzik. Él.

Számít rám, Ő a jövő.

Az egyetlen, tartós, elérni kívánt cél.

Tennék, ha tehetnék

Tennék, ha tehetnék

Félek, nem merem átélni a bánatot,

Mely köztünk szárnyal,

Áthatolhatatlan a kín, mely

Összetört szívedre most szomort árnyal.

Segíteném megnyugvásod, eltűntetném

Komorságod, de nem lehet.

Tetteim következményein tán

Csak egy dolog segíthet:

Én. Neked.

Utolsó szavak

Utolsó szavak

Elhoztad a fényt az életembe, jelentést adtál neki,

És nekem, hogy értelmetlen létem értelmes legyen.

Szeretném mindezt viszonozni. Neked, szívem, ki

Ráébresztettél, hogy ne adjam fel olyan hirtelen.

Éveket adtál az életedből, tested-lelked feláldoztad,

Itt az ideje meghálálnom: számomra ez nem kárhozat.

Jövendő boldogságod biztos tudata segít át engem oda,

Hol megváltás vár. Ott együtt leszünk, de csak sokára,

Mert neked még maradnod kell. Nem jöhetsz utánam.

Céljaim mindet elértem, nincs már dolgom az életben.

Szeretlek. Gyűlölhetsz tettemért, de tudd: Érted éltem.

Elment

Elment

A remény élénken él bennem.

Kérlek, várj meg, kedvesem!

Utunk kis időre szakad csak szét,

De érzelem táplálja a létezését.

Neked mégis elég a távolságból,

S a fájó, kissé önző magányból…

Így kínjaink megsokszorozódnak,

Együtt pedig szebb lenne a holnap.

Mondd, mi késztetett erre?

Merre hajtott szíved üteme?

Hogy hívhatnám újra életre,

Amit lelkünk diktált fékvesztve?

Könnyben lebegve vágyom érintésed,

Holott tudom, messze a lényed.

Hiányzol. Testem fájdalomba süpped,

És csak egy valakiért eped: érted.

Titkos búcsú

Titkos búcsú

Elhiszem, mit szemem láttat nékem, de

Lehetetlen, hogy véget érjen a szerelmem.

Fáj, de kétlem, hogy ennyi lett volna, kedvesem.

Kellemetlen az élet, hisz nehezítik az emlékek,

De majd tán, ha egyszer visszatérek,

Segítségünkre lesz minden, mit érzek.

Bizonytalan

Bizonytalan

Valami történni fog, érzem,

Nyugtalan emiatt a lelkem.

Karjaidban, szerelmem,

Nem tud csitulni szerelmem.

Hiányod előre kínoz, várom,

Hogy visszatérj majd hozzám,

Nehezen engedlek el, de a jövő

Már csak kettőnkre vár.

Boldogít a gondolat, melyben

Te szerepelsz, és az élet,

Mely arra élezi ki létem,

Hogy együtt küzdjünk, kérem

A sorsot, ne tagadja meg

Tőlünk a boldogságot –

Gyere vissza! várlak, míg szívem

Dobbanása reményre ad okot.

Együttérzés

Együttérzés

Nehéz látnom, mennyire összetörtél.

Fáj a gyengeséged,

Melyet hiába titkolnál, tudok mindent,

És együtt fájok veled.

Gondban csupán arra lehet számítani,

Ki valamiért fontosnak tart,

Kérlek, próbáld meg elfogadni

A bajban önzetlenül feléd nyúló kart.

Utoljára

Utoljára

Tudjuk, hamarosan vége, nincs időnk.

Bárhogy fáj mindezt átélnünk,

Nem tehetünk semmit ellene:

A sors megbélyegezte életünk.

Utoljára még megteszek mindent,

Hogy boldog lehess,

Ennek ellenére nem kívánhatom

Többé, hogy szeress…