Sejtelem
Halk, nyikorgó, történelmet látott ágnak,
Szűk, suttogó múltat felidéző árnynak
Fáj csendesen porba vésődve az élet,
Lágy, áttűnő emlék hatalma a tétnek.
Kéj reménnyel adja önmagát a vágyba,
Nincs segítség, melytől önként él a karma.
Báj szépséggel keveredve vár a fényben cseperedve,
Holt percekkel felidézve, ront képekkel telítődve
Hol szelíden ringó, hol tűzsötétben mozgó
Szűnt csodának látszó éjszaka! Vér otthona.
