Halál
Méregerős fények,
vakítanak.
Íriszt metsző, vakító
fehér fellegek.
Szétrombolnak
a hosszú, sötét éj után.
Tükör is reped a fény
nyomán.
Üvöltöző rémek,
megragadnak.
Morogva rángatnak a
pokolba,
vicsorognak.
Félelmem irántuk semmi.
Nem bánt, ha nem kell
többé élni.
Didereg a bokor,
fújja szél.
Minden remegő levele
úgy mesél,
hogy gallya aszaltan
egymásnak koccan.
A remény megállt, halni.
Nem moccan.
Bemarkol a szívbe
a kegyetlen,
fájót nem ismerő
orv idegen.
Tépi, marcangolja a húst,
majd ölel.
Egyre fojtóbban tapad
körém, nem enged el.
Szakadt, zakatoló órák,
kínzó hangok.
Gnómba fordult arcok,
vészharangok.
Eltört sorsok, csonkig
égett gyertyák.
Ravatalra pakolt, fehér,
rózsamintás párnák.
