Kiszállni vágyom
Elég ebből, mindből, ki akarok lépni.
Kitörni az éjből, köddé, felhővé válni.
Magasan szárnyalni törött mozdulattal,
Míg nem jő a hajnal, árnyékolt szavakkal.
Kelletlen feltápászkodom, ablakot is nyitok,
De kedvem üres, mint szívem: érzem, hogy haldoklok.
Hiába csivitel kint vidám, színes madarak serege,
Az élet véges, ez után lelkemnek nincsen több ereje.
Fázom, mindenem reszket, összehúzom magam.
Üres szívemben tél, nem melegít már pozitív dallam.
Hallom, érzem, hogy szeretsz. Ez egy, mi ad vigaszt,
Csókod mégis jeges, tudom, hogy benned is fagy.
Lépjünk ki a fényből nyugodt sötétségbe!
Éljünk együtt ezzel, fájdalmatlan végbe.
Lehetetlen gyászunk sose szűn meg tőle,
Nem tudom feledni, ő itt él mindörökre.
Adj még utolsó szót, csókot, ölelésed.
Nézem a tükrömet, szememben a lelked.
Egy vagyunk, két testünk tokja
Már csak báb. Szellemeink foglya.
Nyújtózzunk fel! Ott vár minket szíve.
Vele lehetnénk ezentúl mindig, mindörökre.
