Széthulló élet
Eltűnt, már nem dalol reggel a holdsugár,
Szívemmel látom, tekinteted tovaszáll.
Törött üvegszemmel hallgatózik körbe,
Néma illatú tánc, mit járunk mindörökre.
Halott aromákkal sózza vak szemem a képed,
Megnyesett képzelet, már simítni sem lehet.
Repedt melódia nem hívja véred soha,
Bicegő tisztaság volt. Hangod el is fújta.
Lépteinknek íze gyorsan megörökli lelkünk,
Hiába dübörög, kár. Többé nem tapintjuk fényünk.
Ujjaink kulcsa szépen, színpompásan zenél,
És te vagy. Csak te.
Ki, míg világ világ, egyedül bennem él.
