Igazi szerelem
Lepereg a lomb, és lassan
siklanak a felhők.
Véget ér a domb, magában
ölel alant völgyet.
Mint egy régi gong, amikor
meghirdet jó jövőt,
úgy ölelsz át te is,
gyengén, szíved hívta hölgyet.
Megigéz a csókod, hűvös pezsgőt
hint az égre.
Úgy perzsel a szemed, s az
érintésed bódít...
Tűzzé válik jegem, veled, most
és mindörökre!
Ez végső óhajom, mely nem
álom, de számít.
Veszejtsen el tenger, szél
pokla ragadjon!
Nem ámít már talány,
biztos az érzésem.
Felfogtam lényegét, az
élet nem magányom,
te támasztottad fel
feladott reményem.
Hamuból lett ékszer, nem
foszt tőle semmi.
Célja önzésemnek te vagy
csupán, közel
veled, nálad, hozzád
bújni, melletted lenni…
Ez a boldogságom, s az, ha
lelked ölel.
