A hely

A hely

Tapostalan, elvadult 

ösvény visz át egy nyomorult életen,

lelkem eleinte tiszta, befogad sok varázslatos mesét,

míg a fák-határolt szakasz keskenyre nem szűkül, 

s hol még rét volt, ott most hegy rejt talán némi kopár esélyt.

Esélyt szól minden 
madár, holt hangot csicseregnek körém.

Rám borulnak ezeréves, csontos, öreg, vézna gallyak.

Szívemet szélesre tárom, ölelném a vágyam testét buzgón,

süket fülem óhaja, hogy ismét boldog és szép zenét halljak.

Lázam csaknem 

őrült-forró, végeztem menten tetőfokára hág,

Kicsattant ereimet az összes inda szanaszét szaggatja,

régi varázsmesés utam már egy álmomban sem kísért,

a borút őszült hajam apadó tincseire az idő aggatja.

Karom nyújtom, 

ahogy várakat pillant meg mohó tekintetem.

Jó illatot áraszt a kövek közé ültetett csendes virág,

mindenütt patak zúdul, lágy napfény szivárog be felhők lyukán,

majd eltorzul egy kicsit minden, s rájövök, ez már a másvilág.