Csak csend
Zord, kietlen tájon
nesztelen suhan a holdsugár,
nem akad fenn a hálón
sem szellő, sem bájos vadmadár.
Egy tücsök se zenél,
nincsenek szerelmes sóhajok,
a város azonban így is él,
de nem rázzák fel zajos tolvajok.
Egész hangtalan a szív,
dobbanása akár a pilleszárny,
lélegzetünk szelíd,
mint fák tövébe búvó tompa árny.
Csak csend. Ez zajong már szinte fájón!
Őrületbe hajszol a tompa vágy,
majd kihull egy hang az éjszakából,
s ébred minden. Morajlani kezd a nagyvilág.
