Újjászületés
Felhők fátylán lengő szélbe vész a mámor.
Lassan tipegő léptein tovaúszik a kín.
Borzongó füstben olvad szét a távol,
Esendő megingással oltalmat ad a híd.
Fogom minden merszem, bátran ráteszem a lábam.
Remegőn sikoltva tiltakoz a kötél.
Át kell oda érnem! Tudom, ott áll még a váram,
Végső nyughelyemként ágyam, s fölötte födél.
Páncélbilincsből szabadult, fájó láncomat ledobom,
Elég az ostromból! Friss életem, jövök!
Hiába ránt vissza a múlt, reszketve elhagyom.
Emlékem nincs már több, e rosszból kitörök.
Fény, mi vár odaát. Puha léptimet elnyeli a ború.
Színpompás jégvilágban halkan cseppen a csend.
Tétova gyászom hamis, de mégsem szomorú,
Új létem kusza lépcsőjén édes dallamként cseng.
Táncra perdülök súlytalan, lábam nem éri a talajt,
Boldogan szelem a könnyed, színtiszta léget.
Mögöttem a múltam gomolyagos ködként óhajt
Engem vissza, de hiába. Ez itt az igazi élet.
