Egy
könnycsepp
Egy könnycsepp gyűlik
bennem,
mélyen, gyilkolni akar a
védtelen,
őrjöngésig gyötört,
kínzott lelkem,
s érzem, könnycseppem
reménytelen.
Egy könnycsepp tolong a
szememben,
majd kifordul belőle.
Véletlen,
hibátlan hibák hibára
halmozva hiába
gyóntatnak. Az élet túl
kegyetlen.
Egy könnycsepp szalad le
arcomon,
karcolt, feldúlt szívem
romokba hull.
Ma is, túljutva
kikerülhetetlen harcokon,
levegőm cseppje fogy.
Halálosan elfúl.
Egy könnycsepp szárad el
bőrömön,
lázítva létem. Bár
szabadultam súlytól,
a nyoma mindörökké
börtönöm,
s egykori örömöm retteg
egy jövőbeni újtól.
E könnycsepp száguldoz a
véremben,
magába zár, néha érzem is,
hogy’ burkol,
némán reszket még, vibrál
a csendemben,
s nyakam köré rojtos
köteleket hurkol.
Egy könnycsepp. Ennyi az
emlékem.
Szívembe mar, nagy sóhajnyit
sírok.
Életem részei maradók e
könnyben,
de kiváltói ma már nem
mások, mint sírok.
