Útvesztő
Bojkottot hirdet a
varázslat ma éjjel,
éber észlelésem fon tört
karokat körém.
Ki egy útvesztőben
kimerülten tér el
térképétől, csendben, ne
lepje meg födém.
Fejem fölött ível ezer
csillag képe, hamvas,
dermesztő sikollyal
reccsen nagyot egy ág,
szemem a sötétben e
neszekből olvas,
hogy kiutam lámpása vak
síkon vezessen át.
Riasztóan árnyalt,
szellemfútta szélben
szakadatlan botorkál
előttem a remény,
s égi pillantással,
nyári-forró télben
megrajzolja utam, míg szét
nem oszlik a fény.
Térdre löknek álmok,
hajszolt ábrándképek,
elaludt a fáklyám, a füst
ártón bekerít,
mígnem egy új céllal búim
megremegnek,
hangod belém surran, s
megláttatod a hírt.
Csaknem érzem karod, ölelése
lángol,
nézem némán szemed,
elmeséli a jót;
ujjad megcirógat, s új
térképet rajzol,
zárt szájjal suttogod a
megfejtenivalót.
Lelked rózsaszirma óvatos
illattal
könnyesztő permetet szitál
rám és elém;
én ez utat követve,
becsukott pillákkal
követlek el addig, hol már
te jössz felém.
