Együtt
Megtorpant pillanat, elfúl
a sóhajunk.
Törik a csend perce, ébred
az álomunk.
Mégis közel hallak, rajtad
dobban szívem,
bennem zubog - érzed? -,
irántad szerelmem.
Tétovázik a szó, majd
felszakad torkunkból,
s egyszerre sóhajtjuk:
szeretlek, igazból.
Megkönnyebbül súlyom,
lebegek fellegen,
csoda mámorít át, kebled a
fekhelyem.
Csak terád szomjazom, ha
nem ihatom csókod,
belőled lélegzem, s táplál
az illatod.
Nem fuldoklik vágyam,
örömünk felemel,
ha szíved értem lobban.
Érzem is, jó közel.
