Neved
Egy égő csillag rohan át
az éji, élő égen.
Meglegyint irama, szemem
siklik felé bűvölt-szépen.
Titka a csend, suhan, ám
hallhatlan moraja
egész mélyembe zsong,
megszédít szótlan zaja.
Alattomban közelg, orvul
ejt el a vágy,
s füleimbe suttog egy
szót, zenésíti dalát.
Felizzad a lég és máglyánk
lesz az az ágy,
hol reszketve bújunk
össze, hallván az éj sóhaját.
Ablakot karcol az ág,
kéjesen fújja a szél.
Lebbenő függöny simít, s
bőrünkre dermed a dér.
Álomba űz a közel, elszédül
köröttünk az út,
majd ébredőn súgom el
neved, mely édesen ajkadba fúlt.
