Püspöki Dorka: Egy pillanat
Selyemszárnyakon készül útra kelni lelkem,
Mi gond, folt, vagy a múlt, nem őrzi többé a szívem.
Felszabadultan reszketve karjaid közt köszön az éj,
Nincs gátja ösztönömnek. Lerombolt mindent. A kéj.
Harapó vasmarokkal csüngök a nyugalom cseppjein,
Szellőnek ereszteni félek.
Tovább didergek forrón a jó hegyein.
Aztán szembejön a völgy. Tudom, ott vár a túlsó oldala.
Jéggel tarkított, bő folyó ragad el - hagyom -,
a zuhatag démona.
Lélegzetünk összenyílik, nincs különbség, egy vagyunk.
Szorított iramú tempóval nézzük:
az odafent a mi ormunk.
Gyorsítva látom jövőm, úgy érzem, salakká porladok.
Ám elég a szemedbe néznem és az már körbevesz.
Élek és ott vagyok.
