Elég!
Miért érzem, hogy elég?
Az áltatásból, hazugságból…
A fénytelen barátságból?
Úgy érzem, igen… Elég!
Értelmetlen hadakozás,
Minden szavad csak kábítás.
Igaztalan érzéseidből elég!
Nincs erőm több nyitni feléd.
Hallgattam, és tanácsoltam,
Óvakodtam, bátorkodtam…
Merészen segítettelek a bajban,
Mégis… őszintén! Mi az, mit kaptam?
Ha hálásnak kell lennem, mert vagy,
Már rég nem vigasztal, kezed elhagy.
Nincs szükségem ál-jóságra,
Kínos, hazug támadásra…
Elég, fáradok, kedvem sincs több hozzád.
Kikészít, mintha tényleg a vérem szívnád…
Befásult érzékeim homállyal észlelnek,
Elunott képzetem visszasír, még remeg.
Eltűnt hangulatú múltunk pergő szemei
Már nem fénylenek. Mind éltünk romjai…
Ne erőlködj, felesleges, végeztem veled, elég…
Hagyjunk teret a jövőnek. Én sem nyúlok többé feléd.
Lágyan, simogatón süppedek a csendbe,
A nyugalom magába szív…
Tehetetlenségem dacára
Eloltom vágyaim cseppjeit.
Befejezett és lezárult a tény:
Nincs több harc, mi kimerít.
