A forradalom vége
Zajos vihar tombol, hatalmas hullámok
Szelik fent az eget, mely reng pár utolsót.
Csorba villám töri meg a felhőt, s el is tűnik nyomban,
Míg a hűvös csendbe újra egy robbanás pattan.
Menekülnek az állatok, szakad a víztömeg,
Nincs nyugodt perc, mormognak az istenek.
Fénytelen a sötét, oly húrokat penget,
Melyek öldöklik a békét, zsoldosuk rengeteg.
Harcban győzve fordul kopár szél nyugatnak,
Leigázott mindent, mit eleink ránk hagytak.
Új fény kell a népnek, ölelő napsugár,
Talmi bokrok ágán csiriplő kismadár.
Józan szeretettel más közösség épül,
A világ már tiszta és egyre csak szépül.
