A természet ereje
Halkan sikló, energiával teli őselem,
Napszítta tér, megszelídíteni nem merem.
Erős a sodrás, mi ezrednyi élőlény otthona,
Fogyatkozó kincs, ez lesz a létünk zátonya.
Maradandó a kép, teljesen belém ég a képzelet,
Megcsúszik az idő s a tér, ez az igazi élvezet.
Cseppből duzzadt patak, mi folyóvá egyesül,
Megpihen, mikor tó lesz, fáradtan szenderül.
Félelmetes erő készteti még tovább zubogni,
Mindennél fentebbről egészen alulra zuhogni.
Halmozott káprázat csillan meg a tükrén,
Szivárvány varázslat ábrándlik a színén.
Csak nézem és érzem. Ez itt nem legyőzhető,
Tisztes alázattal szemlélem, mert benne van az erő.
Testem nagy része ő, bolygónk legfőbb vére,
Csodaszép kék felhő látványának tükre.
Meghajlítom magam, még köszönök is neki,
Zúgó mozdulata meg sem erőlteti.
Aztán elmerülök benne. Könnyedén enged magába,
Mint méhben a gyermek, hasítom habjait a csodába.
