Minden nap
Karodba húz egy rövid és
meghitt pillanat,
így talál ránk aztán a
sugárzó pirkadat,
fényeit szelíden gyengéd
kettősünkre veti,
szeme végigsiklik rajtunk,
titkunkat ismeri.
Ragyogni kezd a nap,
elszürkül a múlt éj,
de bennünk reszket még
mind az a gyönyörű kéj,
mit szavaink súgtak halkan
az előző éjszakának,
s tetteink feleltek
végzetünk vágyódó végszavának.
Édes ébredésbe sietnek a
vérpezsdítő álmok,
szétoszlatni vágyja ezt a
másnap, az az álnok.
Ám emlékünk csodája tovább
dobog a szívünkben,
s éjszakánk máglyája újra
fellobban vérünkben.
