Tornádó

Tornádó

Alvó lélek enyész a végtelen pusztaszívben,

kimerült hangja szóttalan rikolt fel az éjben,

hajszolt szárnya csapzott széllel tusáz félőn,

romlott szürkületbe érvén amnesztiát kérőn.

Eltiltó ítélet hordott rongyok halmán lépdel, oson,

átnéz ráderülő ezer édes, szép és szelíd mosolyon,

légörvénybe sodor egy rohanó, őrültszínű pillanat,
s a remény tört tekintete villámgyorsan elragad.