Árnyalat
Lágy hullám nyaldos
szelíd, bézsszínű partokat,
egy felleg kúszik felett,
homokra rajzolván árnyakat,
s pihentemben elnézvén e
deli álombéli tájakat,
a lelkem nem kíván mást;
még, ilyen, több vágyakat.
Suhanó szél simít,
bársonyát bőröm alatt érzem,
megkap a tűz, lángcsóváit babonázott
tekintettel nézem,
ölel egy szó, szívem
hangjából él, vérzem,
te vagy ösvényem, ha
léptem letér rólad, végem.
Szemed fényként villog,
mint gyertyaláng az éjben,
mágnese pont feléd hív,
színe csaknem mint az ében,
nem tusa ez így, lebegőn, kézen fogva, kéjben,
inkább nyári varázs, egy
rövid árnyalatnyi télben.
