Koporsócsend
Gyorsan szárad a papír,
itt-ott elfedi a tinta.
Még nem áll meg a toll,
mely rá a jó jövőnket írja.
Szelíd szavak súlya tódul
skarlátbetűnk szép ívébe,
néma vallomással mesél,
térképet nyújt két kezünkbe.
Rajzolt varázs, mítosza
cseng
fülünkben, suttogva zeng,
csókol a vágy, ölel a jó,
mondatba zár, igaz a szó.
Szemfény tükre lágyan
elring,
tánca parázs, bennünk
kering
dallama, s hol vetül a
kép,
rajta állunk, sírunk ez
épp.
Boldog halál,
koporsócsend.
Tekinteted szikrát
lobbant,
verem pezseg, bőröm izzik,
megírt tetted szíven
dobbant.
Zajlik a lét, utunk kies,
telik napok, hetek perce,
ránk talál egy
szivárványláb,
leszáll füstje, körénk
persze.
Mostoha múlt, titkos
jelen,
rejtett rabság
holtunkiglan,
édes élet háncsba
vésetett,
jelentése a nappal villan.
