Ami kortalan
Erős vagy. Legyőzhetetlen. Mindennél és mindenkinél ügyesebb, gyorsabb, okosabb.
Kivirultál. A kedved majd' kicsattan, semmi nem bír lelombozni. Sem a világ valamely katasztrófája, mely ezreket ölt meg, sem pedig egy tragédia, amely a családodat sújtja. Ez nem érdektelenség a részedről, mert amúgy nagyon empatikus vagy, csak arról van szó, hogy te most boldog vagy.
Lebegsz. Úgy érzed, mintha felhőkön úszkálnál; lepkék cikáznának végig a bőröd alatt; méterekkel suhansz a föld felett, akár a szél; nincs olyan akadály, mely felvehetné veled a harcot. Mi több, inkább minden kitér az utadból, vagy épp önként kerül a kezedbe, de nem félelemből, inkább úgy, mintha fenség lennél, ők pedig az alattvalóid. Engedelmeskednek. Kérned sem kell, hisz varázsló vagy. Benned rejlik a csoda.
Szép is vagy. Nő, férfi egyaránt megfordul utánad, holott tökéletesen tisztában vannak a nemeddel. Most ez sem lényeges, hiszen tündökölsz. A csillagod még bőven felkelőben van, és tudod, esküdni mersz rá, hogy soha nem fog leáldozni.
Értelmes vagy. Az addig utált házi feladatot vagy munkahelyi gondot két másodperc alatt megoldod, holott addig nem is gyakoroltad. Gyűlölted, de most már nincsen számodra lehetetlen.
Mosolyogsz mindenre - legyen az egy tárgy vagy egy személy -, örömet és értelmet sugárzol a környezetedbe, hiába nem kaptál még soha elismerő kitüntetést. Nem is az a célod, egyszerűen csak teljesnek és tökéletesnek érzed magad.
Egészséges vagy. Soha nem voltál még ilyen jól. A nemrég összeszedett náthádra már nem emlékszel, csak másnak tűnik fel az orrhangod, de velük van a baj, mert te duzzadsz az élettől. A törött karod sem fáj, és ha műtétre vársz, már csak nevetsz magadon, amiért valaha rettegve sírtál át miatta éjszakákat.
Ez az. Nevetsz. A szád magától áll mosolyra, nem te koordinálod így a mimikádat. A korábban gyötrő problémákat könnyedén kezeled és meg is oldod. Amit azelőtt napokig halogattál, mert nem volt hozzá kedved, most alig vesz el az idődből, és már készen is vagy. Ráérsz tovább szikrázni.
Az időhöz is máshogy állsz hozzá, már nem várod, hogy gyorsabban teljen. Magadnak sem ismered be, de tartasz tőle, hogy lejár, pedig ez egyszer nem akarod, hogy hamarabb kicsöngessenek vagy elérkezzen az ebédidő: élvezed az állapotod, azt akarod, hogy sokáig megmaradjon.
Az emberekre más szemmel nézel. A koldust sajnálni kezded, holott tudod, hogy alkoholra költi a segélyt. Megszánod. Adsz a lényedből egy kis vidámságot: mosollyal köszönsz neki. Az addig utálkozó pillantásokat most észre sem veszed, hisz nem számítanak. Semmi sem számít, csak te.
Szerelmes vagy.
