Hiába, harc
Döntésem súlya fájó magányba taszít,
Szinte már nincs remény.
Minden tettem örök kárhozatba visz:
Hiszen te elmentél…
Bárha visszatérne újból a csoda,
Mely éltetett,
De félek, ugyanúgy soha nem érinthetem
Már szívedet.
Kérlelem a sorsot – talán
Megkönyörül vérző lelkemen,
Ölelésed ízét eztán
Mindörökké érzem testemen.
Fárasztó az út, mely a végső,
Legteljesebb boldogsághoz vezet,
De nem adom fel!
Hisz életem tökéletesen értelmetlen nélküled…
