Még
Apró cseppben éled, él az
élet.
Megváltoztat létet, fordít
tétet,
belecsordul a jó, hangzik
a szó,
jelentése fénylő, színragyogó.
Megcsillan a tükör a tón,
riadt
porszem zavarja fel,
riaszt
a láng, mely élénkülő szívemben gyúl,
körülöttem mégis sötét,
vad vihar dúl.
Néha öröm itat, megrepedez
bőröm,
bensőm,
érintésed nyomán vérem
idül, hevül, későn,
az utunk fodor,
összecsavart kötéllé vál,
szakítani egy tud rajta –
nem a halál.
Lelkem még hisz, reménnyel
kel,
tán egy nap majd ránk
virrad fel,
vár az órám, ömlik rám az
eső
sorban,
lábam még tart, kívül
találsz, nem a sírban.
