Múlás
Vésszel terhelt, fogyó,
váratlan holt idő.
Mögém orv-osonó,
lesből támad, erő
torzít percet, kattan a
mutató,
gyenge lélegzetet fojtóvá
aszaló.
Halál kong a sírban,
mennyeire vált a pokol,
az óramutató csak kattan,
dala ezer könnyel hódol,
s miután a sírbolt roppan,
lelkünk harangja
felmorran.
Tántorog a vész,
terhe fárad, nem enged el,
színe sötét felleget tép,
majd halkan felkel,
az ostrom ballagva lép,
álruhája megfestett kép.
