Éjfél
Bezárja szirmát a nap, sötét költözik az égre.
Milliónyi ragyogó fény gyullad fel pont éjfélre.
Elcsendesül a táj, az élők már mind alszanak,
egyedül a tépett lelkek nem nyugszanak.
Bús táncot járnak, végtelen, kéz a kézben.
Fáradttá nyűtt testük lomhán lüktet ébren.
Álmatlan ronccsá torzult tekintetek hada
fásult pillantást vet fel az ezüst holdra.
Leláncolt képzelet egyféle ritmusra jár,
mígnem mindent körben el nem lep a homály.
Könnytelen, kiszáradt-vérzőn reszket a csont.
Hiába az álom, ha rajta a nappal csak ront.
