Napsugár nélkül
Elpusztult föld, kies, kopár a táj.
Nem legelész rajta bohókás nyáj,
nem zúg folyó, s nem fúj a szél,
alig van virág, mely még megél.
Kiszáradt mederben kiszáradt hal.
Süket a világ, már semmit se hall,
ki figyelni kész volna, nem lát szeme,
vakultan támolyog, el sors bánt vele.
Tétova fellegből már eső sem hull.
A nap sütni próbál, de oly konokul,
hogy törekvése kevés, sugara meg csorba.
Nem segíti semmi, belefúl a porba.
Láthatatlan erős érzés haló,
egy falon kúszna akár, ám túl halk a szó.
Megreked félúton, kitartása gyengül,
majd le is esik aztán, és halott lesz végül.
