Séta
Lelassult körben a világom.
Olyan az egész, mint egy álom,
de tudom, az ébredés túl közel.
Ám addig állj, még sétálni kell.
Nem rohanok együtt szaladó csordával,
inkább csak követem, ráérős tempóval.
Az élet oly' rövid. Hol álljak meg benne?
Vagy hová siessek? Nincsen sok értelme.
Ráér most az időm, mert én tettem ezzé.
Megfordul a holnap, más nem is értené,
csakis azok talán, kik velem sétálnak,
elhajtják ritmusát e zavaros világnak.
Én meglátom a kincset, nem elfutok mellette,
inkább leguggolok, tűnődve megnézve.
Hogy jött ide vajon? Hogy vehettem észre?
Hisz kicsit sem csillog, sőt, tompa a fénye.
Ugyanott taposok, hol sok ezren előttem,
miért lehet mégis, hogy erre még nem jöttem?
Minden út oda hajt, hol meglelem a reményt,
csak érjek bizton oda, ahol láthatom is az éjt.
Hosszú nappalaim tőled tolnak távol,
pedig csodás lenne, csak veled és bárhol.
Ne siessünk messze, van időnk hajnalig,
vagy amíg a varázs bennünk így virágzik.
