:/
Csak egy gondolat
A fiatal, még tudatlan kisfiú vigyorogva kérkedik a hódításaival, kibeszéli azokat a haverjaival, részletesen ecseteli a minőséget, mennyiséget, alapvetően nagynak próbál tűnni, ezért többnyire túloz. A lánynak szerelmet hazudik, az meg olyan buta, naiv és reményteli, valamint olyannyira kevés az önbizalma, hogy simán bedől neki, mert elhiszi, hogy fontos a fiú számára. Aztán csalódik, amikor rájön, hogy csak trófea volt, akinek könnyű volt a bugyijába férkőzni.
Sok ilyen csalódás kiábrándulttá teszi, de a vége mégis kétesélyes. Rosszabb esetben ő is ilyenné válik, mert a kezdetektől ezt tapasztalja és ezt hiszi normálisnak, jó esetben viszont hamar tanul, egészségesen óvatossá nevelik a keserű tapasztalatok, és ha elérkezik az ideje, megtalálja és felismeri azt az őszinteséget, mellyel egy olyan férfi fordul felé, aki nemcsak jó heccnek tartja a szexet vagy a szerelmet; nemhogy másnap, de még egy hét múlva sem rohan a barátaihoz, ismerőseihez dicsekedni, hogy "Képzeld, megvolt!", hanem - akármeddig tartson vagy bármily múlandó legyen is - megadja a tiszteletet a lánynak, a kapcsolatnak, és az érzésnek.
Az ilyen férfi ritka, mint a fehér holló - hisszük, de tévedünk. Mindegyikben ott lakozik valahol, a kérdés csupán az, meddig hajlandó hagyni, hogy az önző, beképzelt énje uralkodjon rajta, és mikor jön rá, hogy nem szégyen emberségesen bánni a nőkkel. És persze fordítva. Aki lenézi ezért, az máris bemutatta, hogy ő milyen. Sajnálatra méltó. Ne akarjunk skalpok lenni. Bár az élet rövid, és vétek elszalasztani a kínálkozó lehetőségeket, ki mondja azt, hogy ne legyünk válogatósak? Ki tart fegyvert a fejünkhöz, megparancsolva, hogy márpedig attól leszel király, minél több embertársadat aláztad porig, hát csináld?! Ki kényszerít erre bennünket? Ugye, hogy senki? Maximum mi, önmagunk, mert nem akarunk kilógni a sorból.
Hát áldozzunk fel az életünkből egy percet, és gondolkodjunk. Nem mindegy, hogy "Fú, de jót dugtam vele a parkolóban!" vagy "A karjaiban aludtam.", esetleg "Leitattam előbb" vagy "Kapott egy szál rózsát". Ugye érezzük a különbséget?
Megéri már fiatalon elcseszni saját személyiségünket? Vagy érdemes megadni az esélyt, hogy ne váljunk megkeseredett felnőtté? Ezt csak akkor tudjuk meg, ha láttuk az érem mindkét oldalát. Márpedig mindannyian láttuk, tapasztaltuk, átéltük. Hát miért nem emlékszünk rá?
Kilógni a sorból igenis jó. Ha pedig találkozol egy - netán több - hozzád hasonló különccel, na abból lesznek az igazi, tartalmas és konstruktív barátságok és szerelmek. Egy próbát megér, nem?
