Majdnem halálig
Egy hang hasít a csendbe.
Félelmet gerjeszt, érzed, hogy véged.
Többé nem súghatsz szót,
Kihunyt a varázs, elhagyott múzsád.
Többé nem láthatsz fényt,
Jövőd a sötét, tán egyszer szabadulsz…
Reményed fonnyad, szíved már nem esd;
Éld túl a végzeted!
Magasba ránt a mámor, jobb lesz, ha most vigyázol…
Nem vagy még elég távol.
Bánatod már örömöd foglya,
Halálos szeretőd izzó csókja tart örökre fogva.
Ereszd ki vágyad, pezsgő virágba,
Míg el nem ég mind a máglya, feküdj be karjaiba!
Lásd a fényt és súgd el a szót,
Halkan, mint finom dallamot, búdat áldozd!
Térj boldogságra, virradj a fényre,
Boríts tüzet a vízre!
Égess fel mindent, ami fagy,
Csak jégbe zárt szíved ott ne hagyd!
Gondolatod most vidáman ugrál,
Cikcakkos fellegeket firkál,
Fekete lelked többé nem bujkál.
Látod? Tök jól elsimultál.
