Verscseppek: Kezdet

Üdvözlök mindenkit ezen a "verses" blogon!

Minden jog fenntartva, beleértve a blog címének, a blogon olvasható egész művek, vagy azok részletei reprodukálásának és bármilyen formájú terjesztésének / közzétételének / közlésének jogát!

A címek, valamint az egyes versek szerzői jogvédelem alatt állnak. Engedély nélküli másolásuk, felhasználásuk és utánzásuk jogszabályba ütközik, és büntetőjogi felelősséggel jár.

Kellemes időtöltést kívánok! P.D.

Püspöki Dorka: Sors

Szemeidben könny, szívedben a béke.
Elmúlt, már nem fáj. Ki lehet mondani: vége.
Csalfa hazugsággal indult - nézd, mi lett belőle:
Torz, ránctalan félholt, de semmi más előtte.

Halk nyögéssel szaladj, menekülj előle,
Képtelen harcoddal vond el magad tőle.
Ősöreg dallammal szíts még tüzet benne,
Lágy cirógatással égj billogot bele.

Ne bánd szét a múltat, élj most együtt vele,
Zizgő mozdulattal simíts sejtvényt rejtve,
Szíved, lelked szavát soha ki nem ejtve.
Adj reményt a fénynek örömmel díszítve.

Csattogj suttogással árnyjátékot festve,
Kéjes, vad morgással színpompát keverve.
Szemeidben könny, de szívedben már béke.
Elmúl, nem fájt. El lehet feledni. Vége.

Forrás: Szép versek

Püspöki Dorka: Életlehelet

Egy utolsó ecsetvonással ért véget.
Sokan kérdezték: Mi volt ez?
Nem más, mint maga az élet.

Könnyeden jött, ajándékba kaptuk.
Előre meg volt benne írva rögös utunk.
Finoman lágy, kusza dallammal indult,
Tétován, félve, segítséggel mozdult.

Aztán felállt.
Egyedül egyensúlyozott át a végtelen,
Zsúfolt, dolgos, életnek csúfolt tengeren.
Orkánok által mélybe taszítva,
Hol langymeleg, hol jégeső gyilkolta.

Mozdulatlanul tűrt, fájt éppúgy, mint boldogságot.
Nem kiáltott, ha parázslott benne a vész,
Csak állt ott.
Őszinte szemekkel tekintgetett körbe, félve,
Hogy ennek mind, egyszer vége.

Aztán megtört.
Nem harcolt az elemek ellen árral,
Összedőlt benne mindaz, mit azóta is fájlal.
Káprázat ölelte magába, s ő ment.
Léte valójába: a halálba.

Lassan érkezett a szekér,
Kézjegyén nem volt már ékezet.
Szertefoszló füstbuborékként pukkant szét,
Akár a képzelet.

Egyszer. Utoljára. Szólt.
Akart egy merészet.
Kiáltása sóhajjá fakult,
S felemésztett mindent az enyészet.

Kísértetként visszatekintve
Mosollyal néz le a földre.
Két puszta kezét dér lepi,
Szíve romokban, lelkét nem védheti.

Sajgó kínok közti végzetbe veszett, s tényleg:
Magával ragadta a lényeg:
Nem üvölt már, nem hisz,
Nem tud, és nem akar.

Kéjesen hátraveti magát a fellegben,
Érzi: öröme örök.
Kivédhetetlenek ezen ördögi körök.

Forrás: Szép versek

Püspöki Dorka: Vadászat

Reá várt egy talány,
Mindenütt köréje szállt.
Sötét fellegek vad egén
Visszhangja célba talált.

Nekiindult némán, szótlanul,
De meglelte, amit kutatott,
Sosem hitte, végül mit lel ott:
Nem mát, tegnapot. Holnapot.

Leült, várt, pihent, figyelt.
Hangtalan kérdezett.
Megértette, mi hozta ide:
Nem más, mint a sors.
A sors, melyet kéretett.

Kellemetlen csendben,
Feszültséggel körbevetten,
Szapora szívvel harsogva
Kiabált körötte a képtelen
Végzet. S ő leölte végleg.

Forrás: Szép versek

Püspöki Dorka: Hódítás

Vágyad táplálja a vágyam,
Mennyem nem csorbítja, vártam.
Nem kínz a múlt, ellene
Ránk hozza a tavaszt,
Lélegzeted, én.
Beszívom, ha maraszt.

Gyönyörbe ég a szikra,
Felemel hű magaslatokba.
Érints. Egy csók, fáj a máglya,
Kövess, kísérj boldogan a halálba.

Néma sikoly hasít éji égbe,
Megérkeztünk.
És még sincs mindennek vége.
Rügyek a fán, kivirulni sejl az élet.
Nem kérlek, nem esdek,
Egy fényt szeretnék. Veled.

Fülledő hőség szennyezi a vérem,
Zubog a harc.
Harangos pikánssággal térít a dac.
Végem.
Szenvesztő ölelés, mely végez velem.
Belep, megtölt, kiürít és széttép,
Akarom. Még. Drog vagy. Belőled nem elég.

Forrás: Szerelmes versek

Püspöki Dorka: Egy pillanat

Selyemszárnyakon készül útra kelni lelkem,
Mi gond, folt, vagy a múlt, nem őrzi többé a szívem.
Felszabadultan, reszketve karjaid közt köszön az éj,
Nincs gátja ösztönömnek. Lerombolt mindent. A kéj.

Harapó vasmarokkal csüngök a nyugalom cseppjein,
Szellőnek ereszteni félek.
Tovább didergek forrón a jó hegyein.
Aztán szembejön a völgy. Tudom, ott vár a túlsó oldala.
Jéggel tarkított, bő folyó ragad el - hagyom -
a zuhatag démona.

Lélegzetünk összenyílik, nincs különbség - egy vagyunk.
Szorított iramú tempóval nézzük:
az odafent a mi ormunk.
Gyorsítva látom jövőm, úgy érzem, salakká porladok.
Ám elég a szemedbe néznem és az már körbevesz.
Élek és ott vagyok.

Forrás: Szerelmes versek

Püspöki Dorka: Extázis

Forr. A vágy szótlanul
Űzi zubogó vérem.
Csak egy. Sóhaj sejlik a
Csendben. Végem!

Kuszán vándorló ujjaim
Fel-alá karcolják bőröd.
Egy a feladatuk:
Teljessé tenni örömöd.

A mámor már egészen
Közel, felettünk szárnyal,
Mozgásunkra pezsgést
Lágy tűzijáték árnyal.

Nyögöm a szót.
Csókod éget! Égek!
Gyötör a kín.
Élek, mert érzem élved.

Összefont testünk reszketve
Vár. Lényed elveszve.
Fáj! Megállsz a kapu előtt. Megölsz!
Most! Ugye végre betörsz?

Súlyosbodik a lég,
Ez nem a képzelet.
Valóság gyűri semmivé
Alattunk a felleget.

Lelked. Belém mart,
Egy az ártalom - jó!
Kérek még, nem bírom!
Erre tényleg nincs szó!

Minden fénybe borul.
Csendbe hunyt pilláim
Alatt mámorosodom. Ez új!
Cirógatásod neked is gyenge.
Erőtlen morogva, együtt lépünk a mennybe.

Hajlik a tér. Az idő eltűn, örök.
Fáradtan omlok karodba. Szédülök.
Fogadó sóhajod, csókjaid tengerén
Hullámzó óhajod
Egy. Ugyanaz, mi enyém.
Elveszve létezni a szerelem szigetén.

Forrás: Szerelmes versek

Monday, May 16, 2011

Kezdet

About Me

My published books