Éjvágy
Egy gyötrelmes érzés fog
el,
hiányod egész sejtjeimig
hatol.
Az érzés tart, és nem
enged el,
ereje csaknem megfojt, s
attól
félek gyáván, elemészt ez
a tűz,
mi napról napra inkább a
karjaidba űz.
Szívem lángcsóvái a te
szívedig nyúlnak,
csókod aromái felélesztik
vágyam,
remegő percekben háborúim
dúlnak,
ne lessem az órát, hogy
találkánkat várjam.
De sejtem, te is így vársz
- idő mikor fogy el? -,
hogy öleléssel töltsünk
egy pár órát mi így el.
A szürkeszín világ is
színesebbé válik,
érintéssel teltté,
szenvedéllyel vaddá,
egy simogatás nyomán a
lelkünk kivirágzik,
elveszi az eszünk, s ezzel
tesz boldoggá.
Bizalmam él folyton, varázsunk
csodája
nem múlik el könnyen, mint
víznek a hulláma.
