Halál
Eltörik a tükör,
törik vele a fájdalom,
szilánkja véresre sebesít,
minden pillanat egy
rágalom,
ócska romhalmaz foglyai
láncra verve sírnak,
gyötrelem,
törött időben káprázó,
hangtalan ölő förtelem.
Beég a sebbe a kín,
széle roncsolt, hús alatt
szakad az ín,
sötéten köd maradt,
a lélek sikítva rúgkapál,
koporsója a test,
rászáradt könny-apály
múlatja, üresen fest.
Megvív, vonaglik az élet,
fekete világa maga való,
söréttel öl meg,
szelleme jégkővé fagyó,
borzasztó álmos ideg,
csak ráng monoton,
mint lefulladt lét ronccsá
pusztított, zöld motoron.
Rozsda mar, enyészet
eszi a csontokat,
csúf férgek éhe zizeg,
falják a romokat.
Pergő század ketyeg,
eltörni kész az idő,
bája kormosat liheg,
közelsége bűzlő.
