Hideg
Orkánerejű szél.
Havat is hord. Ítél
rám fagyot, s jeget
áld, nem meleget.
Üvegként ragyog az éj,
ezer szilánkja mesél
valaha volt nyarat.
De még hordja a havat.
Fázik, összehúzódik a víz.
Nem érezni, milyen az íz,
teljesen holt az aroma...
Üvölt a tél az arcomba.
A köd maga egy kísértetfolt,
nemrég még ennyi sem volt.
Felsikolt valami merész,
jelzi: közel a vész.
Bújni vágyom a melegbe.
Ölelésed perzselése
olvasztja a testem.
Szóra nyílik a szívem.
Már jó. Nem jár át fagy,
dermedni sem hagy
élesztő közelséged.
Örömöm újraéled.
Legyőzetett a hűs
gonosz. Lelkem derűs,
forró lávává válik vérem.
Felizzítja ziháló létem.
Marcangol a vágy.
Érintésed édesen lágy,
csókod lassacskán már éget.
Rossz után tudom, ez a jó élet.
Szellő-ujjaid cirógatnak,
finom csókjaid bódítanak,
lángok csapnak fel szerte...
Nem bírom tovább... Most!
Lépjünk ki picit a hidegbe!
