Közel, s távol
Hold kísér utamon, tőled sajnos távol,
szívem nálad hagytam, arra most te vigyázol.
Merengő emlékem rólad mindvégig elkísér,
összes gondolatom olvad, mélyen mind bennem él.
Elmúlt napjaink aranya soha meg nem fakul,
gyengéd öleléseinkre árny többé nem borul.
Szél hordja a havat, akár vágyainknak magját,
el is hinti szerte szerelmünk alapját.
Sok olcsó közhely válik egyenként igazzá,
lelkünk óhaja teremti őket valósággá.
Nem félem a jövőt, inkább a most számít,
bizonyságom teljes, szívem téged áhít.
Csúszós úton, kézen fogva haladunk szép lassan,
a jég nem fog ki rajtunk, már tudom. Biztosan.
Örök fény vár ott, hová mi együtt készülünk,
nem ronthatja semmi felhőtlen jókedvünk.
Szavaidban hiszek, mert nincs, mi megcáfolja,
főleg nem eltorzult lelkeknek vérszomja.
Érdemtelen képek sorra siklanak el tova,
beteg képzelgések sem állnak közénk soha.
Tompán zúg a vérem feldúlt ereimben,
nem jöhet már ránk rossz. Hiszek a jövőnkben.
Boldog ölelésed viszonozza mindazt,
mit egy érintésed bensőmből kifakaszt.
Bármikor is fusson hajónk a zátonyra,
tegyük meg a mindent, nem nézve alkonyra.
Örömünknek íze most tágítja világunk,
körbeölel burkunk, s hűn véd még páncélunk.
