Mágnesek
Mint két pólus a két féltekén,
olyanok vagyunk mi; te meg én.
Különbségünk tőlük csak annyi,
mi nem vagyunk oly távol... ennyi.
Belém rögzült az első pillanat,
mely szívembe súgta azon titkokat,
melyekre lelkem mindig vágyott.
Általad végül ez is megadatott.
Pont, mint holdfény cikáz át az égen,
mi nappal neked, lehet, nekem éjem,
még sincs köztünk oly rémes taszítás,
mit ne oldhatna porrá ez erős vonzódás.
Egész elképesztő… Sosem hittem volna,
hogy összefonódhat így két idegen sorsa.
Áldom azt a napot, melyen részem lettél,
habár ezért, igaz, sokat nem tehettél.
Nem mirajtunk múlott. Inkább a végtelen,
titokzatos sors az, mely kötetlen
kötelekkel tapaszt töretlen egymáshoz.
Fő, hogy közben hűk legyünk magunkhoz.
