Átváltozás
Csendben, fázva élem langy életem,
hiányzik valami. Tompán, súlytalan lélegzem,
nem találom helyem. Rekedt sóhajom
elporlad a szélben. Hol van az otthonom?
Vágyom valami újat, egy olyan, szép mesét,
hol valóra virrad a nyár... Add meg az esélyét!
Sétám tompa léptekkel koccan, aszfaltszín
a világ. Nincs már reményem, egyetlen a kín,
mely segítségért kiált, de nem hallja meg senki.
Nincs értem nyúló kéz, mi börtönöm eltöri...
Felnézek. Maga a csoda közelít hirtelen felém.
Mosolya még nem nyár, de több, mint a remény.
Letaglóz az érzés. Nem találom csukott ajtóm
fém kilincsét. Nincs már ott semmi. Át a pallón
közelít a vég. Tiltott bár, mégsem lehet ellenállni.
Kegyetlen sújt le rám áramlat, de vagy ezernyi.
Tagadhatatlan űrt tapaszt be bennem, szívem
borzadva ég. Akarom, de félek, nem tehetem.
Muzsikává változik a csendem, talány mindez
mélyen belül, bennem. Elterveletlen jövőt képez
a fénysugár. Azon kapom magam, kapujában állok,
nincsenek több árnyak, sem zord, szürke álmok.
Színesedő világ vesz már körbe, életem szivárványa,
mi vagy Te. Akarom, érints; múltam legnagyobb bánatára.
