Reménytelen
Nem kapok levegőt, hiába lélegzem.
Mozognak ajkaid, de nem hallom a nevem.
Miért? Mondd, miért csak ennyi az életem?
Lassan partra úszó, szív nélküli tetem.
Terhem fáradt lábaimhoz dobom,
halkan puffan mellettem csomagom.
Megérkeztem. Nézem koporsónyi sírom,
Ez lesz hát a hazám, hogyha már nem bírom.
Látom, félhomályban lengedez egy szellő
kiutat keresve, tán ide is eljő?
Romok közül nehéz, így lassan bújom elő,
Mint habokból a kába, kifáradt kis sellő.
Hallgatagon jár körbe a mutató,
nem adja a zaját, és ez megnyugtató.
Örvénylik körülöttem a köd, fény az éjben
de nem mutatja utam, nem látom a végem.
Aztán hátranézek. Életutam kitaposva sejlik.
Szélein torz, gonosz, undok lények élik
imbolygó életük. Ám köztük ott fénylik
pár csillogó drágakő, és virág is nyílik.
