Párizs
Párizs. A szerelem városa, mint mondják,
ám e közhely sosem csorbíthatja báját.
Megérinti lelkem a környezet érája,
élve hagyta azt a múlt számtalan ostroma.
Félénken lépdelek macskaköves járdán,
nesztelen beszívok mindent, mi itt vár rám.
Káprázó képzelet nem kelhet vele szárnyra,
ez maga a csoda. Még télen sincsen árnya.
Csobogva siklik tova mellettem a Szajna,
hűvös szél fúj, szívemnek mégis langy a partja.
Pezseg itt az élet, kultúrja elragad,
felfogni nem lehet, ám végleg bennem marad.
Kusza ívek, óriás építmények, tornyok,
barázdált színnel tarkított hősi, s ősi ormok.
Lélegzetem eláll nézve e látképet,
sohasem láttam még ilyennyire szépet.
Beszippant varázsa, én meg hagyom magam;
nem érhet csalódás, én választom utam.
Köszönetet súgok ez örökzöld térségnek,
s megfogadom csendben, ide visszatérek.
