Vágy utánad
Értelmetlen, görbe utakon szánkáz búsan üres képzeletem,
bármerre járok, bármit is csinálok, nélküled fölösleges az életem.
Fújhat rám szél, süthet forrón a Nap ezernyi fénysugara,
nem érzem teljesnek a lelkem, az csak veled az, te vagy az otthona.
Félek, megérem még a fagyos, zord, szívgyilkos ébredést,
addig viszont, míg mellettem vagy, nem élem a jövőt, nem fáj a rettegés.
Kívánhatok-e a sorstól oly biztonságot, mint amelyet közelséged áraszt?
Érezhetem-e valaha azt a boldogságot, amit bűvös mosolyod a szívemben fakaszt?
A világ gyötrő szenvedéssel teli, én mégsem félek semmit, bár sorsom a kezedben.
Reggeli pillantásom egyből reád esik. Boldogan látom viszont szerelmem a szemedben.
Gyáva, titkos-titkolt öleléseink kora már rég lejárt, ez most másféle pillanat:
Veled, melletted, benned; mi ketten, együtt; ha te is akarod, jövőnknek ez a pirkadat.
Fél vagyok egyedül. Nélküled életemnek végtelenül vége szakad.
Magányomban, szívfájdalmam hiányodtól lelkem legmélyéről fakad.
Sose küldj el, maradj mellettem, kérlek, mindörökre, holtig!
Veled létezem én, mint élő. Bármeddig várok rád, akár a halotti torig.
Kimondhatatlanul, suttogva rezdül fel ajkaimról az igaz szó:
Szeretlek. Jelenléted izzítja a szívem. Nincs más, mi ehhez fogható.
Szerelem? Mily változékony, illanó gondolat, fogalom vagy eszme.
Beteljesíthető akarat, vágy, álomkép. Borzongást előidéző lágy, puha öle
nem tekinthető csúnyának, hisz ahhoz túl szép. Kedvet adó vagy elvonó,
bágyadt, szertelen, néha vak, süket, sőt, láthatatlan, mégis mosolyt fakasztó.
Akarom érezni a leküzdhetetlent, remegve vágyom e morbid késztetést...
Ha tőled kapom, érte életemet adom. Nem is kívánhatnék ennél szebb befejezést.
