Hideg évszak
Nyílik a virág,
de nem tavasz adja erejét.
Sokkal inkább a hideg,
mely megalapozza életét.
Fehérbe öltözik a táj,
zúzmara s dér borítja a földeket,
fázva húzza össze magát a világ,
a szélben időnként minden megremeg.
Dacosan közeleg a vég,
életünk évenkénti alkonya.
Kopár erdő vesz máris körbe,
ezzé válik lassan a fagy otthona.
Csönd előzi meg a vihart,
nesztelenek a léptei.
Lágy puhaságú pihéket ontva
egy kis felhő az, mely mindezt elkezdi.
Siratja a nyarat, a színpompás vidéket.
Ám könnye szebb, mint az eső.
Fehérbe borítja a tereket,
Hóleple akár egy gyöngyház ernyő.
Sajnos múlandó a varázs,
lassan olvad semmivé a fátyol.
Majd megjelenik az első darázs,
zöldül a fű, az új élet szinte lángol.
