Nem veled
Némán fekszem sötétben, a csendben,
s hallgatom az éj ezernyi neszét,
gondolatom felcikázik bennem,
ez őrület. Az ember elveszti az eszét!
Feléd ábrándozom, neked súg a szívem,
sóhajom borzongatóan reszketeg,
vérem tompán zubog forró ereimben,
minden porcikámban lassan, tartósan reszketek.
Egyedül vagyok. Nem karod, mely most átölel,
ajkad sem simít csókot a bőrömre,
riasztó magányomban, kérlek, húzz már közel!
Gyújtsd fel szívem nagy lánggal égő szerelemre.
Torkom is fojtogatja valami, s meggátol,
hogy esendve kiáltsam ki magamból neved,
ennek ellenére nem tagadom: hiányzol.
Rettentő kínt okoz, hogy nem lehetek veled.
