Lepke a lámpán
Meleged megperzseli szárnyam,
nem tagadom, ugyanaz a vágyam.
Hiába repülnék el felőle,
vonzz magához a fény. Ennyi nem elég belőle.
Józanságom lassan levegővé foszlik,
ám a rózsaköd körülöttem egy picit sem oszlik.
Hatalmába kerít e őrült, képletes
vágy, mi űz feléd... Bár tudom, hogy végzetes.
Értelmet hiába is keresnék benne,
nem lelem a helyem. A szívem mit tenne?
Reménytelen kílódásaimnak véget kéne vetni,
elrepülni messze, nem pedig megégni.
Akaratom gyenge. Nem találom meg az utam,
megszakad életem. Ne tedd ezt velem, uram!
Rossz vége lesz, a fény mégis vonz magába.
Tehetetlenül égek el. Önként dobom magam a máglyába.
