Drótok
Befolyásolt életünk rezgető indái
hevesen rángatnak, merre húznak megint?
Láthatatlan, nem téphető kezei
lánccá fokozódnak. Kezed segítségért hiába int.
Égetően jeges ujjak szorulnak torkodra,
darabokra töredezik a kitervelt sors.
Halálos adag dagállyá fokozódva
ékít. Nem szöketsz meg soha, sem most.
Gyorsan vitorlát bontana a vágyad,
rohanva szaladnál el üldözőid elől,
ám ők sebesebbek. Nem véd meg az ágyad,
ez nem álom. A valóság jön szembe, majd megöl.
Idegeid szikrázva pattognak szívedben,
szaporán zörgeted a rácsot. Halovány csillag gyúl
elmédben, s szakítanád láncod! Ám véredben
túl kevés az erő, fel kell adnod. Nincs, ki érted nyúl.
Az életnek keseredve vágsz neki újra,
a kísérlet itt már rég felesleges. Nincs
esélyed rálépni arra a biztonságos útra.
Egyetlen reményed a jövőd. Tán az maga a kincs.
