Pengeélen
Bódult léptekkel egyensúlyozva át az életen
a szív üteme lassuló ábrándokat kerget.
Halkan zúgva nyögi minden tiszta fa a jövőt.
Megremegő páncél mögé bújva földrészeket renget
a vágy. Kitörni, újjá válni óhajt a dacos múlt,
s haragosakat sóhajtozón reményt merenget.
Egyetlen percben dől el minden, mi eltervezett.
Az átok suhintása halált gerjeszt, hiába erős szív s ész,
kiút sajnos nincs. Visszafordíthatatlan kínba
gyullad vérengző pillanatok alatt a tűzvész.
Repedező napsütés köré fémszürke fellegek
érkeznek; túl gyorsan dermed jéggé. Jó a félsz.
Eltörik a világ. Nem hajlik többé gömbölyű formára.
Kiégő lelkeknek nem lehet boldog otthona többé soha.
Maradnak az árnyak. Sötéten reszkető, élő holttá
válik a vidék. Ez minden valaha volt öröm sorsa.
Mállani kezd csontról a hús, bús szívbe nihil költözik.
Inogva táncol pengeélen az élet. Hite zord mostoha.
