Együtt tovább

Együtt tovább

Elmondtam. Mázsától szabadult meg a szívem.

Megértetted a szavam. Megkönnyebbült a lelkem.

Terheink immár nem vetnek a jövőnkre árnyékot,

Közösen, kéz a kézben várhatjuk a boldogságot.

Múlt és jövő

Múlt és jövő

Fájdalmam legyűr, szinte érzem,

könnyek közt porladok.

Visszakapni téged, csupán csak elbúcsúzni –

ez minden, mit akarok.

De véged. Nem vagy többé.

Ez életed zátonya.

Szeretnélek, ám ennyi volt.

Nem látlak még egyszer soha.

Feladnom, követnem téged nem szabad.

Dolgom van.

Fel kell nevelnem méhem lakóját.

Boldogan.

Őneki pedig elmondani.

Lelkünk bánatát ezáltal feloldani.

Hátraarcot vágni a halálnak,

egymást tekinteni hozománynak.

Igen. Vele enyhébbé múlhat a múlt.

Hiába, szívem így is összeszorult.

Izzik. Fáj. Sajog. Kínoz és meggyötör.

Te akartad. Te tervezted –

az ő karjában legyek boldog nélküled.

Tehát hagyom. Hagyom, hisz én is áhítom ő

jelentse ezentúl azt: gyönyör.

Veled

Veled

Fájdalmad engem is leterít, érzem.

Veled sír miatta a szívem.

Szeretném megkönnyíteni a kínodat,

Megidézni beléd a nyugalmat.

Valami elmúlt, lezárult, vége.

Ennek így volt itt az ideje.

Túl hamar jött, és nem tiszta

Okok miatt; én is vétkeztem.

Ám újra segíteni akar az irántad

Érzett töretlen szerelmem.

A bánat. Az az átok gyűrt

Maga alá, de olyannyira,

Hogy szívem kék ege

Elsötétült fellegekkel lett borítva.

Megszakadt. A kín kókadttá tépte.

Istenem… Hogy tehette?

Kitartásom utolsó cseppje

Loccsan bennem halkan, lélegzik. Él.

Számít rám, Ő a jövő.

Az egyetlen, tartós, elérni kívánt cél.

Tennék, ha tehetnék

Tennék, ha tehetnék

Félek, nem merem átélni a bánatot,

Mely köztünk szárnyal,

Áthatolhatatlan a kín, mely

Összetört szívedre most szomort árnyal.

Segíteném megnyugvásod, eltűntetném

Komorságod, de nem lehet.

Tetteim következményein tán

Csak egy dolog segíthet:

Én. Neked.

Utolsó szavak

Utolsó szavak

Elhoztad a fényt az életembe, jelentést adtál neki,

És nekem, hogy értelmetlen létem értelmes legyen.

Szeretném mindezt viszonozni. Neked, szívem, ki

Ráébresztettél, hogy ne adjam fel olyan hirtelen.

Éveket adtál az életedből, tested-lelked feláldoztad,

Itt az ideje meghálálnom: számomra ez nem kárhozat.

Jövendő boldogságod biztos tudata segít át engem oda,

Hol megváltás vár. Ott együtt leszünk, de csak sokára,

Mert neked még maradnod kell. Nem jöhetsz utánam.

Céljaim mindet elértem, nincs már dolgom az életben.

Szeretlek. Gyűlölhetsz tettemért, de tudd: Érted éltem.

Elment

Elment

A remény élénken él bennem.

Kérlek, várj meg, kedvesem!

Utunk kis időre szakad csak szét,

De érzelem táplálja a létezését.

Neked mégis elég a távolságból,

S a fájó, kissé önző magányból…

Így kínjaink megsokszorozódnak,

Együtt pedig szebb lenne a holnap.

Mondd, mi késztetett erre?

Merre hajtott szíved üteme?

Hogy hívhatnám újra életre,

Amit lelkünk diktált fékvesztve?

Könnyben lebegve vágyom érintésed,

Holott tudom, messze a lényed.

Hiányzol. Testem fájdalomba süpped,

És csak egy valakiért eped: érted.

Titkos búcsú

Titkos búcsú

Elhiszem, mit szemem láttat nékem, de

Lehetetlen, hogy véget érjen a szerelmem.

Fáj, de kétlem, hogy ennyi lett volna, kedvesem.

Kellemetlen az élet, hisz nehezítik az emlékek,

De majd tán, ha egyszer visszatérek,

Segítségünkre lesz minden, mit érzek.

Bizonytalan

Bizonytalan

Valami történni fog, érzem,

Nyugtalan emiatt a lelkem.

Karjaidban, szerelmem,

Nem tud csitulni szerelmem.

Hiányod előre kínoz, várom,

Hogy visszatérj majd hozzám,

Nehezen engedlek el, de a jövő

Már csak kettőnkre vár.

Boldogít a gondolat, melyben

Te szerepelsz, és az élet,

Mely arra élezi ki létem,

Hogy együtt küzdjünk, kérem

A sorsot, ne tagadja meg

Tőlünk a boldogságot –

Gyere vissza! várlak, míg szívem

Dobbanása reményre ad okot.

Együttérzés

Együttérzés

Nehéz látnom, mennyire összetörtél.

Fáj a gyengeséged,

Melyet hiába titkolnál, tudok mindent,

És együtt fájok veled.

Gondban csupán arra lehet számítani,

Ki valamiért fontosnak tart,

Kérlek, próbáld meg elfogadni

A bajban önzetlenül feléd nyúló kart.

Utoljára

Utoljára

Tudjuk, hamarosan vége, nincs időnk.

Bárhogy fáj mindezt átélnünk,

Nem tehetünk semmit ellene:

A sors megbélyegezte életünk.

Utoljára még megteszek mindent,

Hogy boldog lehess,

Ennek ellenére nem kívánhatom

Többé, hogy szeress…

Önfeláldozás

Önfeláldozás

Gyengéd öleléseddel csillapítod szívem

szapora dobogását,

Mikor úgy érzem, minden veled-reményem odalett.

Szeretném feloldani gátló bástyáink takarását,

Miközben tudom: ezt egyelőre nem lehet.

Félve kívánom a halált, mely

neked majd bánatot okoz –

Melletted leszek, kedvesem.

Remélem, te is akarod…

Várakozás

Várakozás

Az időnk fogy. Mint a Hold,

mikor kigömbölyödte önmagát.

Szeretlek, de félek,

mégsem nyerhetem meg ezt a csatát.

Készülök rá, mert tudom, úgysem leszek képes

téged végérvényesen elfeledni,

Biztonságot ad a gondolat, talán egyszer, a jövőben

együtt tudunk majd létezni.

Titkom bennem vérzően ostromolja szívem-lelkem,

de neked el nem árulhatom,

Mert bár feloldottunk pár tilalmat,

a béke és a nyugalom,

amit egyszerűen muszáj számára megadnom.

Próbatétel

Próbatétel

Nehéz döntések súlya nyomja a mellkasom,

Nem tudom, meddig tart még a holnapom.

„Szerelmem”, bár remegve suttogja szám a neved,

A jövőnk, mely éltethetne, még túl messze lehet.

Próbálok hinni a mában, és nem nézni nagyon előre,

Megfelelni az élet kívánalmainak…

Legalábbis egyelőre.

Kétséges, de szerelem

Kétséges, de szerelem

Vágyaim megtestesítőjeként az egyetlen vagy,

Ki érted reszkető testemnek nyugtot soha nem hagy.

Borzongom az érzést, mely akkor fog el,

Ha együtt vagyunk,

„Elengedni soha!” Tudom, hogy ez az,

Mit mindketten akarunk.

A közénk nehezedő falak lassan úgyis leomlanak;

Míg tápláljuk a reményt –

Szerelmünk virága sem hervad.

Talán

Talán

Hiába gondolod, hogy valamit vérig elhatároztál,

ha a véletlen közbeszól,

sokszor nincs más választásod. Hogy ember maradj:

meg kell küzdened az akadályokkal,

oda állni, ahol szükség van rád,

és a megváltoztatott terveid szerint cselekedve elfogadni, hogy tényleg létezik az utált fogalom:

„Késő”. Vagy mégse…?

Reményem

Reményem

Rossz a hiányod. Nem rosszabb, mint a magányom.

Minden pillanatban ölelni szeretnélek, szeretni!

Soha el nem engedni, és mindenütt csókolni…

Lassú órák kínzó kereszttüze nehezíti lelkem,

De tudom, hogy megéri: hisz te leszel a nyereményem.

Kín a hiánytól

Kín a hiánytól

Nem vagy itt, hiányod fáj!

Gyötör, kínoz és megöl…

Bárha velem lennél, szerelmem,

Nem zsibbadnék így legbelül.

Talán most ér véget a sorsunk,

Talán csak e perc dönt porba, ki tudja?

Mégis olyan nélküled a létezés,

Mintha szívemet döntötték volna romba…

A remény odalett, nincs már menekvés a sors elől…

Meghaltam. Elvesztem.

Fájó magány, melyet létem elviselni kényszerül.

Végtelenül

Végtelenül

Megtörtént. Bármennyire fájt a tudat: elvesztettem,

Nem volt más gondolatom, csak Ő, úgy szerettem!

Megrettent a tény:

bármi volt, még most, így is akarom…

ellenállhatatlan vágy űz karjaiba:

többé nem tagadom.

Vadászat

Vadászat

Reá várt egy talány,

Mindenütt köréje szállt.

Sötét fellegek vad egén

Visszhangja célba talált.

Nekiindult némán, szótlanul,

De meglelte, amit kutatott,

Sosem hitte, végül mit lel ott:

Nem mát, tegnapot. Holnapot.

Leült, várt, pihent, figyelt.

Hangtalan kérdezett.

Megértette, mi hozta ide:

Nem más, mint a sors.

A sors, melyet kéretett.

Kellemetlen csendben,

Feszültséggel körbevetten,

Szapora szívvel harsogva

Kiabált körötte a képtelen

Végzet. S ő leölte végleg.

Semmi

Semmi

Nem érzek, nem élek. Nem remélek, nem félek.

Nem kérem, nem védem hitet adó erényem.

Nem hiszek, nem teszek, nem látok, nem nézek.

Nem adok. Nem kapok. Nem várok holnapot.

Hagyom a magányt, hogy szabjon rám talárt.

Harag zsong rajtam át. Harangjáték kiált.

Némán dübörög a vérem, nem hallom szívverésem.

Csend. Nyugalom és béke. Nincs már baj semmi. Vége.

Kitörés

Kitörés

Ott a fény, felé szaladok, kitárul az ajtó,

Belépek, de senkit nem találok.

A világ üresnek ható.

Szabadnak látom a teret, nincsenek üvegkeretek,

Nincs rács, nincs fal, semmi, mi gátolhatna benne,

Hogy úgy érezzem, készen állok:

Megyek a végtelenbe.

Mélyrepülés ~ "dal"

Sosem tudtam,

Mi rejlik a szívedben.

Mi rejlik a lelkedben,

Sosem tudtam…

Szerettem volna, ha tudsz még szeretni,

Vagy egyszerűen csak el nem feledni.

Hogy a szerelem bennünk él,

És míg él, remél…

A nevedet súgja a szél,

Az illatod hozza felém,

Ne hagyj el, kedves, engemet!

Ne dobd lángokba szívemet!

Megpróbálhatnálak elfelejteni,

Hangodat többé meg nem hallani…

Szívemet tőből kitépni,

Lelkemet a pokol mélyére zárni!

Mindez egy lenne: hasztalan

Könyörgés, mely néma s szótalan…

Az életem szárnyal általad,

Te mutattad nekem a helyes utat.

Az utat, mely egyenest Feléd vezet,

És szerelemmel kövezi ki a lelkemet.

Immár mindenem a Tiéd,

Nem tiltakozom a sors ellen.

Miattad érzem értelmét

Létemnek, mely Nélküled értelmetlen…

Mindig, mikor csókoltalak,

Azt kívántam, örökké velem maradj!

Most, hogy a vágyam célra fordult,

Az életem is beleboldogult,

Kérlek, ne taszíts el engemet!

A szívem irántad érez szerelmet…

Sosem tudtam, mi lakozik a lelkedben,

Sosem tudtam, mi rejlik a szívedben…

Míg élek, akarom a kínt, mellyel érezhetem,

Hogy testünk és lelkünk egy – miénk a végtelen!

Szeretlek, súgja a Hold a fejünk felett,

Szeretlek, súgja a Nap, mely végigkíséri életünket,

Szeretlek, szól a dallamom Tefeléd,

Szeretlek akkor is, ha majd már nem engeded,

Hogy a kezemben heverő szívem nyújtsam Feléd…

Sosem tudhatom, meddig tart e végtelen

Örök szerelem, mely élteti irántad az életem…

Sosem tudhatom, meddig kívánja lelked,

Hogy szívem a magadénak tartsd meg…

Érted lángolok és dobogok,

Minden pillanatom csak érted ragyog!

Nem lenne kegyetlen a sors velem,

Ha karjaidban érhetne a végzetem.

Az életem szárnyal általad,

Te mutattad nekem a helyes utat;

Az utat, mely egyenest Feléd vezet,

És szerelemmel kövezi ki a lelkemet…

Immár mindenem a Tiéd,

Nem tiltakozom a sors ellen.

Miattad érzem értelmét

Létemnek, mely Nélküled értelmetlen…

Sorscsapda

Sorscsapda

Megpróbáltalak már valóra ébreszteni,

A szívem mégis csak téged bír szeretni.

A kegyetlen-kegyes élet mindig karjaidba űz,

A sorsunk az, melyet szoros szőttessé fűz.

Szeretlek, ez immár tagadhatatlan,

Pont amennyire visszavonhatatlan.