Tavasz

Tavasz

Múlik a tél. Még sápadtan lépdel nyomában a tavasz.

Nyugodni tér a jeget rengetően hosszú, s ravasz,

szunnyadt világot teremtő, ősi, fehér gyilkos.

Hava alatt még él a világ, és szárnyakat bont. Titka titkos.

Ünnepes színesbe öltözik fel minden, táncra perdül

a lét, édes ízekbe fordul a fakóan keserű, s derül

rajta már csak az olvadó rútról szépre igézett ítélet.

A csodás halott fagyból tavasz kerekedik, ígéret.

Jelek

Jelek

Hangos hang hajt homályos hegyekre,

rejtett romokat rajzol romlottan rőtre,

s szél suhog szilajul, segítségért szólva,

bánatos borostyán búja bűnbánata.

Pintyek pendítenek pogány pillanatot,

árult, árvult árnyak áld'nak ámulatot.

zenét zöng zajtalan, zendül zörgő zárja,

utad unalmatlan utam untalan uralja.

Gyenge gyöngyfény-gyönyör gyötör,

festett felleg fú'ja félőn felém fötör,

neszelt nesze némán nemmé némít,

telít, támad, támaszt, teljesebbé térít.

Léptem lágyan lomboz, lombok lábaihoz,

megfoszt magányomtól, mágiáz magához,

ékszeresen égő, éji, ékes égen,

velőtrázó-vadul vígan vidul, végem.